Ennek a kötetnek írásai emlékekből összeálló életmozaikot adnak. Gyerekkor, család, zene, egyetem, katonaság, munkahelyek és hétköznapi abszurditások váltják egymást – nem időrendben, hanem úgy, ahogy az emlékezet működik. A történetek hol humorosak, hol fájdalmasak, gyakran mindkettő egyszerre. A szerző nem hősként beszél magáról, hanem olyan emberként, aki sodródott, döntött, hibázott, szeretett és túlélte a saját korát. Egy őszinte, személyes hangú könyv arról, hogyan formálja az embert a család, a rendszer, a véletlen és a saját makacssága – és hogy a végén mi marad mindebből: néhány történet, néhány tanulság, és az érzés, hogy mégis volt értelme ennek az életútnak.