Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Az emergencia (megjelenés) fogalmát a legtágabb értelemben azokra a magasabb szintű, átfogó jelenségekre alkalmazzák, amelyeknek a leírása nem vezethető vissza alapvetőbb, végső soron fizikai elvekre. A fogalom mindenütt jelen van a tudományos diszciplínákban, ám ennek van egy sajátos következménye: nincs általánosan elfogadott elképzelés arról, hogy igazából melyek is pontosan az emergens jelenségek. A 2012-ben, Paksi Dániel szerkesztésében megjelent, Emergens evolúció (201224017) című kötet leginkább az evolúció gondolata felől közelítette meg az emergencia fogalmát. A most ugyanő szerkesztésében napvilágot látó újabb kiadvány sokkal inkább a tudomány és egy hagyományosabb filozófiai nézőpont felől teszi meg ugyanezt. A nyolc tanulmány, mely helyet kapott a kiadványban, eredetileg előadások formájában hangzott el a Paksi által 2012 és 2014 között Budapesten rendezett emergencia-workshopokon. Olyan témákról olvashatunk egyebek mellett, mint a test-elme redukció kérdésének értelmezései, emergencia és véletlenszerűség, a kettős kontroll a számítógép működésében, a technotudomány-fogalom kialakulása, a diszciplína jellegzetességei és kritikai elemzése, vagy az önző gének és a morális inverzió. Az írásokat egyenként irodalomjegyzék zárja, a kötet végén pedig angol nyelvű összegzések és a szerzők rövid életrajzai kaptak helyet. Szakkönyvtárak anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Emergencia és Tudomány

Borító ár
2 500 Ft
Aktuális online ár
2 000 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634142164
Egyéb szerzőség
Paksi Dániel (1976-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
23 cm
Kiadó
L'Harmattan
Cikkszám
3001030987

Darabszám