A költőcsalád középső nemzedékéhez tartozó Stonawski Tamás líráját a bölcs meglátások és a groteszk ötletek váltakozása vagy együttese jellemzi. Új kötete első ciklusában (Kapuink) a zárba illő, a zárban megforduló kulcs a vezérmotívum: a kulcs képes idegen ajtót is megnyitni, ahogyan egy szófordulat új távlatot nyithat a szövegben (A másik ajtó), vagy ahogy a szó elfordul a megértés peremén (A csönd megmarad). Az elfordító mozdulat „felnyitja az egyedüllét páncélszekrényeit” (Szemrevaló kulcslyukfény), és a kulcs akkor is fontos, kézbe simuló tárgy, ha ajtó sincs, mert a zár maga az ember (Csak kulcs). Ez a kulcs-motívum egyszerre intellektuális és képi közelítés a lét egyik szintjéhez, a nyitásnak, a rátalálásnak, a megoldás elérésének jelképe. A következő fejezet (Érintések és érintettek) az emberi kapcsolatok jelentős pillanatait idézik, ahogyan például apa fogja gyermeke kezét (Pocsolyamély), ahogy két ember ölelkezik (Nettó érintés), vagy a simogató kéz megpihen Buksi kutya fején (Ősérintés). A harmadik fejezet címe (Alkoholnegyed) önmagáért beszél. Itt arról van szó, hogy a második sör jobban ízlik, mint az első (A második sör), hogy gyermekként megihatta apja korsójából a sör habját (Az első sör), és borivó versenyben volt a fiával (Első másnap). Érzékletes helyzetrajzban ábrázolja emelkedett hangulatát: „Kancsóból fénylett a bor, / pohár várta, / s bennem már a hegy leve / énekelt, / szűk lett a csárda” (Tokaji vonóval). Egyik versfejezetében őseiről vall (Örökölt idő), a másikban a szóról, a versről beszél (Líranyelven); ez utóbbi részben van alkalma megmutatni, milyen szellemes, tréfás tud lenni: „de a zárójel olyan, / mint az »o«, / csak szétesett” (Zárójel).