Végh Tamás költészetét izgalmas kettősségek jellemzik: azon túl, hogy egyként figyel a külvilág és a benső világ jelenségeire, alapkérdése a Jó és a Rossz természete, egymáshoz való viszonya, és mindezt úgy szemléli, hogy „érzékenységem végtelen, de túlélem…” – ahogy egy régebbi vallomásában írta. Poézisét tehát kettős létszerkezet határozza meg: a teremtő hatalom szolgálatában álló Jó moralitása, illetve a Jót megrontó, elsilányító, pusztító Rossz gonoszsága. Ez a kettősség valójában örök ellentét, minden korban és minden társadalomban megtalálható, de erejük aránypárja koronként, helyenként változó.