Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A riportirodalom Lengyelországban évtizedek óta rendkívüli népszerűségnek örvend. Ehhez járul a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad, amely számos új irodalmi megjelenéssel járt, és a lendület még 2017 második felében tart. Bizonyítja ezt a Kairosz Kiadó Grzegorz Górny Emberek a halál völgyéből című könyvének megjelentetése, amelyben a szerző a náci és kommunista elnyomó rendszereket építő vagy azokkal szembeszegülő történelmi alakok sorsán keresztül mutatja be a 20. század próbatételeit. A művelődéstörténésznek is kitűnő, keresztény elkötelezettségéről ismert lengyel újságíró tizenhárom személyt emel ki elsősorban Közép- és Kelet-Európa szülöttei közül. Meghatározó szerepet közülük csak egyik-másik játszott, ők is „csak” saját országuk történelmében. A magyarok közül Mindszenty József és vele párhuzamosan Kádár János, valamint Bulányi György került be a „halálvölgyi” (23. Zsoltár) társaságba. A Szalay Attila fordításában megjelent kötet - melyhez Kovács István írt hosszú bevezetőt - üzenete, hogy „a hit szabaddá teheti, de bilincsbe is verheti az embert. Szabaddá, ha vezérfonala Istenhez, felebaráti szeretethez köt vagy vezet. Rabbá, ha egy ideológia elvakult kiszolgálójává torzít, legyen az bár a legkülönfélébb jelzője: osztály-, párt-, faji, vallási, nemzeti, birodalmi”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Górny, Grzegorz (1969-)

Emberek a halál völgyéből - 13 történet, melyeket az élet írt

Borító ár
2 800 Ft
Aktuális online ár
2 100 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Górny, Grzegorz (1969-)
ISBN
9789636629083
Egyéb szerzőség
Szalai Attila (1950-2020) (ford., jegyz.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
194, [2] o.
Kiadó
Kairosz
Cikkszám
3001032233
Alcím
13 történet, melyeket az élet írt

Darabszám