Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Darida Veronika monográfiájában a vajdasági származású, évtizedek óta hazájában és Franciaországban is élő és alkotó sokoldalú művész életpályáját mutatja be. Nagy József, avagyJosef Nadj, netán Szkipe, ahogyan a szakmában ismerik egyszerre táncos, koreográfus, rendező, díszlet- és jelmez-, valamint fénytervező, színpadmester, univerzális színházi szakember, aki ugyanakkor társulatvezető és intézményigazgató, mestertanár, képzőművész, fényképész és filmkészítő is. Ennek a szerteágazó érdeklődésnek és tehetségnek megfelelően jelleme is sokféleséget mutat, egyszerre fellelhetők benne a közösségi, alkotó ember és a világtól elvonuló remete személyiségjegyei. Előadásai semmiféle kategóriában nem sorolhatók be, ennek megfelelően a Michael Foucault által használt elnevezés, a „theatrum philosophicum” meghatározás illik rá leginkább. A bemutatott darabok mindig valami filozófiai háttér „erőterében” mutatkoznak meg a művelt, értő nézőnek, akinek számos allúziót kell megfejtenie ahhoz, hogy eljusson a történet gyökeréig, a lényegig. Ám ha ezt megteszi, akkor egészen különös világba jut el. A kötet szerzője négy nagy fejezetbe rendezve értelmezi, mutatja be, a harminckét előadás leírásán keresztül ennek a kivételes művésznek a képzőművészet, a filozófia, a táncművészet és számos más társművészet gondolatiságából ötvözött történeteit, és az alkotások keletkezésének „mozgatórugóit”. Nagy József a kortárs „mozgásszínház” neves képviselője, akinek nevét hazánkban kevéssé, ám külföldön széles körben ismerik, munkásságának megismerése megkerülhetetlen azok számára, akik a koreográfus, rendező, előadóművész „nyomvonalán” kívánnak haladni az alkotó folyamat során. A függelékben a kötetben tárgyalt előadások fontos adatait (bemutató ideje, helye, előadók neve, a díszlet, fény és zenei összeállítások „komponistáinak” nevei) sorolja fel a szerző. Színháztörténeti szakkönyvtárak anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Darida Veronika (1978-)

Eltérő színterek - Nagy József színháza

Borító ár
2 500 Ft
Aktuális online ár
1 875 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Darida Veronika (1978-)
ISBN
9786155160622
Egyéb szerzőség
Darida Veronika (1978-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
145 o.
Kiadó
Kijárat
Cikkszám
3001033440
Alcím
Nagy József színháza
Sorozatcím
FilKo ; 2559-8074

Darabszám