A moldvai román író műve „a kortárs kelet-európai próza egyik legsűrűbb, legösszetettebb és legnagyobb kockázatot vállaló alkotása” – ezzel a figyelmeztető mondattal kezdődik a posztmodern szövegezésű, „innovatív regény” ajánlása. E mű formai tekintetben is innovatív, mert a Tízparancsolatra utaló tíz fejezetének sorrendjét maga az olvasó határozhatja meg. Ha a csak a nyomokban fölfedezhető epikum kronológiája szerint akar haladni, akkor a 8. fejezettel érdemes kezdenie, majd az 1., a 9., a 2., a 4. fejezettel folytatnia. Ám e sorrendnek tartalmi szempontból csekély jelentősége van, tekintve, hogy a fejezetek rendszerint az előzőek újra gondolásai, palimpszeszt rétegeket mutató átiratai.