Bacsa Gréta élete négyéves korában darabokra hullott, elveszítette a hallását, apja elhagyta a családot, később kiderült, hogy nem lehet megműteni, így már az óvodában visszahúzódó, magányos gyerek lett. Folyton azt érezte: bárcsak más lenne az élete. 12 éves korában kezdett oldódni állandó szorongása, gátlásossága, ha bizonytalanul is, kezdett kialakulni az önérzete, ugyanakkor egész életvitelét meghatározta hallássérültsége. Ha beszéltek hozzá, folyton vissza kellett kérdeznie: „Elnézést, mit mondott?”. Középiskolás korában lázadt föl először elrendeltnek látszó sorsa ellen, elkezdett kinyílni a világra, angolul tanult, naplót vezetett, egyre céltudatosabban élt. Önállóvá lett, Budapestre költözött, egy kisegítő iskolában vállalt munkát.