Lackfi János lírája az elmúlt években a kereszténység istenélményével, a krisztusi életérzés személyiségformáló erejével itatódott át. A Miért engedi Isten? (202415214) után egy újabb, keresztény alapokon álló, valamint a mindennapi élet kérdései felett töprengő, naiv filozófus lírai maszkja által dominált verseskötettel lép olvasói elé. A költeményekre, miként a felidézett korábbi kötet esetében, a könnyed élőbeszédszerű megnyilatkozás, de e kollokviális közvetlenséget – a hétköznapi tapasztalatokon keresztül átszűrődő – evangéliumi látásmód mélyíti. A banalitások ebben az esetben is sorjáznak, melyeket olvasva akár az egész életet e banalitások soraként is olvashatnánk, mégis, végső soron oda lyukad ki a költő, s erre próbálja olvasóit is rávezetni, hogy e könnyed semmiségek mögött valami mélyebb, elemibb dolgot is tetten érhetünk.