Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Közművek meglopása és vesztegetés vádjával, nagy felhajtás közepette, harminc kommandós közreműködésével tartóztatta le a rendőrség 2015. szeptember 22-én Galambos Lajost, vagyis a Lagzi Lajcsi néven ismert mulatós énekest, műsorvezetőt. A sajtó nagy érdeklődése közepette szállították Székesfehérvárra, ahol előzetes letartóztatásba helyezték, később pedig felesége, Boglárka is követte ide. Összesen 125 napot töltött előzetes letartóztatásban. 2016 januárjában engedték ki (feleségét már jóval korábban), hogy szabadlábon védekezhessen, néhány hónappal később pedig már arról szóltak a hírek, hogy családjával együtt Mexikóba költözött. Most pedig itt a börtönben töltött időszakot feldolgozó kötet, két bulvár újságíró: Csontos Róbert és Koós Szabolcs tollából, akik azonban vélhetően a magát továbbra is ártatlannak tartó Lagzi Lajcsival folytatott beszélgetés alapján az ő szájába adták a történteket. Megismerhetjük a letartóztatás akciófilmbe illő jeleneteit, megérkezését Székesfehérvárra, és az SO2514-es számú rabként eltöltött első napokat. Szó esik a börtön hétköznapjairól, megismerhetjük a zárkatársakat - köztük Bombászt, aki budapesti lakásában második világháborús bombákat gyűjtött és tárolt -, a tévézési szokásokat, az étkeztetést, de a kötet szót ejt a BV-intézet munkatársairól, a folyamatban lévő ügy részleteiről, és persze arról is, hogyan vészelte át a bent töltött időszakot. A könyv végén a szabadulásról és az azóta eltelt időszakról olvashatunk. A szöveget dokumentumok fakszimiléi kísérik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Csontos Róbert

Elfújom az igazságot (Galambos Lajos)

Raktári szám: 9789631251586
Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 392 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csontos Róbert
ISBN
9789631251586
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
230 o.
Kiadó
Tény K.
Cikkszám
3000253505
Alcím
a legendás trombitás hiteles története

Darabszám