A fiatal verselő az első kötete élén közölt Bemutatkozás című írásában így vall: "Nem szeretem kimutatni, ha fáj, nem is igazán tudom megértetni az emberekkel, hogy mit érzek. Ezért írok. A verseim mind ezáltal íródnak, érzelemközvetítők. Amit nem tudok megfogalmazni, megértetni, azt rímekbe szövöm". A szerző tehát alanyi költő, aki a fájdalmait, meg nem értettségét, magányosságát, kényszerű vagy vállalt bezárkózottságát transzponálja verssé. Alaphangja tehát az önelemző vallomás, témája a lírai ego föltárása, a költői lelkület valamennyi rezdületének bemutatása: "Elhagyott, kiért élek és ha kell, meghalok. / Csak ülök egymagamban, gyilkos lángok közt vagyok" (Egyetlen szó kevés); "Azt mondják, a bánat szüli a legszebb verseket, / én mégsem érzem szépnek a szenvedésemet" (Gyűlölet). Gebhardt Nóra csaknem minden versében önmagát, pontosabban önmaga érzelmeit ábrázolja: vagy sokarcú lelkének más-más oldalát, vagy lelki történéseinek más-más epizódjait. Szokványos témái: hálával szól édesanyjáról (Édesanyámnak; Mamámhoz), megvallja szerelmét (Te meg én; Ragyogás), elsírja hiányérzetét (Hiány; Összeomlás), beszámol alkotói gondjairól (Ihlet nélkül), ünnepli a karácsonyt (Karácsonyi rövid üzenet), szólítja az Urat (Fohász) és újra meg újra megpróbálja földolgozni a fájdalmait (Még utoljára; Megloptál). A kötet olykor-olykor túlcsordulóan érzelmes versei olvastán igazat kell adnunk a szerzőnek: darabjai csakugyan a fájdalomból, a csalódottságból, a keserűségből, a magányból születtek. Ez a folyamatos és mindent elborító fájdalom a témája, bánat az alaphangja sokszor önmarcangolásba átcsúszó versvilágának. Vagyis a fiatal költőtől talán kissé túlzónak ható, mert összegezést sejtető című Életút mindössze a fájdalmas életérzés bánatos, melankolikus megörökítése. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"