Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Bár szakmai körökben már évek óta ismert volt a sématerápia mint pszichológiai módszer, a köztudatba csak az elmúlt időszakban került be - és lett ezzel együtt az egyik legnépszerűbb, nagy érdeklődéssel övezett irányzat. Nem véletlenül: a maladaptív - önsorsrontó - sémák felismerése és korrigálása igen hatékonynak bizonyult ahhoz, hogy aki valóban elköteleződik egy sématerápiás önismereti munka mellett, az meg tudjon szabadulni a repetitíven ismétlődő rossz megoldásoktól, hibás mechanizmusoktól. Kevesen tudják, de a sématerápiával elsők között Birtalan Balázs, a tragikusan fiatalon, mindössze negyvenhat évesen elhunyt író, költő és nem utolsósorban terapeuta kezdett foglalkozni, aki nemcsak blogján írt több alkalommal a témáról, de a tizennyolc számon tartott sémából tíz leírását el is készítette. E mérföldkőnek számító munkát már nem tudta befejezni; erre most volt kollégája és barátja, Mátai Tamás pszichológus vállalkozott, aki a fennmaradó nyolc sématípus ismertetését megírta, és egybeszerkesztve Birtalan kész jegyzeteivel, könyvvé állította össze. A kötet első felében Birtalan írásait olvashatjuk. Bevezetőjében tisztázza a maladaptív séma fogalmát és működési mechanizmusát, majd áttekinti az "önszívatás" három módját, és azt is, hogyan, milyen terápiás módszerekkel lehet ezeket abbahagyni. Ezután a sémák öt nagy tartományát mutatja be röviden: elszakítottság és elutasítottság; károsodott autonómia és teljesítőképesség; károsodott határok; kóros másokra irányultság; aggályosság és gátlás. A folytatásban az ezek alá tartozó tizennyolc sémafajta részletes leírása olvasható, az első tíz Birtalan, a fennmaradó nyolc Mátai tollából. A hétköznapi nyelven íródott, s így e szakterületről természetes stílusban beszélő mű minden érdeklődő laikusnak kiváló bevezetés lehet a sématerápia témakörébe.
Birtalan Balázs (1969-2016)

Életmintázatok - Mit láthatsz a sémák szemüvegében?

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
2 993 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Birtalan Balázs (1969-2016)
ISBN
9786156471376
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
233 o.
Kiadó
Kulcslyuk K.
Cikkszám
3001083692
Alcím
mit láthatsz a sémák szemüvegében?

Darabszám