Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Társadalomtörténeti tanulmánykötetében Valuch Tibor mélyfúrásszerű esettenulmányai mellett összefoglaló igénnyel megírt elméleti szövegén (A személyes történelem) keresztül vizsgálja a makrotörténeti folyamatok leíró nagy történeti narratívák és a mikrotörténeti kutatások mellett alkalmazható személyes történelmi kutatásokat, melyek során az egyénről, a családról vagy a lokális kisközösségről elérhető minden lehetséges forrás elemzésén keresztül tudja feltárni, hogy az adott történelmi korszak milyen hatással volt a nevezett csoportokra, valamint hogy az egyén és a közösségek milyen lehetőségekkel, mozgástérrel bírtak az érdekérvényesítés, a karrierista felemelkedésből adódó osztályváltás vagy éppen a történelem komolyabb léptékű alakítására tett vállalkozások tekintetében. A szerző neves társadalomtörténész, munkássága a tanulmányokban felvetett kérdés által körvonalazódik. A kötet az előszót követően az elméleti szándékkal, megalapozó tanulmánynak szánt szöveggel indít, majd az analitikus élet-, család- és generációtörténeti kutatások relevanciájának, elméleti és gyakorlati korlátainak és lehetőségeinek felvázolása után különböző fordulópontok köré szervezi elemzéseit a 18. századtól a 20. század második felééig. Olvashatunk kisnemesekről, a Horthy-korszakban dolgozó kishivatalnokokról, az ipari munkásság 20. század történetéről, melyet nem lehet elválasztani az államszocialista hatalomgyakorlás intézményeitől sem. Valuch részletesen elemezi Antalközi József, ózdi gyármunkás társadalmi helyzetét, egészségi állapotát és a rendelkezésére álló adatatok alapján megírja róla reprezentatív igénnyel fellépő tanulmányát.

Életek – sorsok – történetek

Valuch Tibor (1963-)

Borító ár
3 950 Ft
Kötött ár
3 555 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Valuch Tibor (1963-)
ISBN
9786156604927
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
207 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.07.10
Kiadó
Kronosz
Cikkszám
3001105006
Alcím
társadalomtörténeti tanulmányok

Darabszám