Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A szerző 1948-ban, 19 évesen Franciaországba ment, a Sorbonne-on végzett, majd újságíró lett. Hazáját Magyarországot, s főleg Budapestet azonban ahogy ő mondja, sohasem tekintette idegen földnek. A világon sok helyen megfordult hivatalos kiküldetésben, sok emberrel ismerkedett meg, "sokat átélt, ifjúkorában pedig mindent túlélt" a nagypolitikai változások közeli szemlélőjeként és magánemberként egyaránt. Mint mondja, könyve nem önéletrajz és nem hagyományos értelemben vett családregény, hanem visszatekintés, a múlt eseményeinek szemezgetése egy újságíró és férfi szemével. A könyv tizenegy fejezetre bontott szöveg, Schreiber születésétől indítja a történetet, s az azóta eltelt évtizedek eseményeit, hangulatát, - Párizsba költözését, francia újságíróként tett első hazalátogatását, a hidegháború éveit, a magyar rendszerváltást - foglalja össze, befejezésképpen pedig a jelen magyar politikai eseményeiről is szól. Fényképekkel, dokumentumokkal kiegészített olvasmányos, igaz történet. Azok az olvasók, akik szeretik a személyes hangvételű ám tárgyilagos, magyar- és nemzetközi politikával is foglalkozó kalandos élettörténeteket, ezt a könyvet is szívesen forgatják majd.
Schreiber, Thomas (1929-)

Élet morzsák

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Schreiber, Thomas (1929-)
ISBN
9789639932036
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2009
Méret
369, [2] o.
Kiadó
Noran
Cikkszám
3000159137

Darabszám