Teljes leírás
Rick Riordan Percy Jackson-sorozata, vagy éppen a Netflixen nagy sikerrel futó Wednesday című sorozat kijelölte azt a hagyományt, melybe Maëlle Desard regénye bekapcsolódik. A francia szerző közös iskolai környezetbe helyezte a sötét varázsvilág lényeit, hogy egy mindent felborító rejtélyen keresztül mutasson rá saját gyarlóságaikra. Az Éjvilági iskola című ifjúsági fantasyregényének főhőse a tizenöt éves Siméon, aki félig ember, félig vámpír, és alig várja, hogy megkezdhesse első tanévét a különféle természetfeletti lényeket oktató bentlakásos iskolában. A fiú azt reméli, hogy az otthon töltött, magányos évek után végre kiszabadulhat túlféltő anyja befolyása alól, barátokat szerezhet, és megtalálhatja a helyét a hozzá hasonló különcök között. Siméon helyzetét nehezíti, hogy nővére, Suzelle vérbeli vámpír és az iskola népszerű tanulója, míg öccse mindkét származásának inkább a hátrányait örökölte, ezért folyton hozzá méri magát. Az iskolában hamarosan összebarátkozik Joëllel, az élőhalott fiúval és Colinnal, a sellőfiúval, így úgy tűnik, hogy társasági élettel kapcsolatos reményei végre valóra válnak. Amikor azonban Colin váratlanul eltűnik, Siméon gyanúja Eirre, a lobbanékony vérfarkaslányra és az őt védelmező agresszív lidércre terelődik, különösen azért, mert a sellők pikkelyei rendkívül értékesek. A fiú saját nyomozásba kezd, az ügy pedig még személyesebbé válik számára, amikor Suzelle-nek is nyoma vész, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az eltűnések mögött nagyobb veszély rejtőzik. A rejtély felderítése közben Siméonnak éppen azokkal kell együttműködnie, akikkel kezdetben nehezen találta meg a közös hangot, az egymástól nagyon különböző fiatalokból pedig fokozatosan összetartó csapat formálódik.