Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az utóbbi években több olyan Einstein-biográfia is kiadásra kerül, amely a tudós személye körül kialakult, közhelyekre építő, őt bohém, megindítóan jóindulatú, ugyanakkor imponálóan lázadó szellemű zseniként ábrázoló képtől elvonatkoztatni igyekszik, rámutatva a sokszor ugyan kevéssé tetszetős, ám kétségkívül hitelesebb valóságra. Ebbe a vonulatba tartozik Laurent Seksik dokumentum-regénye is, amely Einstein személyiségének egyik komoly árnyoldalára világít rá. Mert bár míg a fizika területén korszakalkotót tett le, a magánélet területén korántsem volt tökéletes, sem partnerként, sem szülőként. Seksik könyvének főszereplője Einstein második fia, Eduard - az ő története köré kanyarított regényt az orvos-szerző. Eduard tehetséges fiúnak indult, zenei érzékkel és tanulási fogékonysággal megáldva. Orvosi egyetemre ment, pszichiáter szeretett volna lenni, de még húsz éves sem volt, amikor súlyos skizofréniát állapítottak meg nála. Tanulmányait meg kellett szakítania, és innentől kezdve élete végéig kezelés alatt áll - amelyek (mint például az elektrosokk és más durva gyógyszeres kezelések - nagy valószínűséggel csak tovább rontottak az állapotán. Eduardról az édesanyja gondoskodott, majd az ő halála után zárt intézetbe került; az apja betegsége kitörése után csak egyszer látta a fiát, és a kapcsolatot sem tartotta vele. E két karizmatikus személy, apa és fia jellemrajza és ellentmondásokkal teli kapcsolatuk rajzolódik a kötet lapjain, amely az einsteini életút mellett a lélektani regények iránt érdeklődők figyelmére is számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Seksik, Laurent (1962-)

Einstein elfeledett fia

Raktári szám: 9789633576557
Borító ár
3 699 Ft
Aktuális online ár
2 774 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Seksik, Laurent (1962-)
ISBN
9789633576557
Egyéb szerzőség
Belia Anna (1949-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
21 cm
Kiadó
Alexandra
Cikkszám
3000251335
Alcím
a legnagyobb zseniknek is megvan a maguk keresztje

Darabszám