A kötet személyes hangvételű esszé az egyedüllétről, a magányról és arról, hogy lehetséges-e teljes és boldog életet élni romantikus párkapcsolat nélkül. A szerző saját tapasztalataiból indul ki; a koronavírus-járvány idején az egyedül élés szabadsága egyik napról a másikra kényszerű elszigeteltséggé változott. Schreiber felidézi saját korábbi kapcsolatait, barátságait, utazásait és mindennapi életét, miközben azt vizsgálja, hogyan különbözik az önként választott egyedüllét a fájdalmas magánytól. Vajon miért tekinti a társadalom gyakran hiányállapotnak vagy kudarcnak azt, ha valaki tartósan egyedül él, miközben a párkapcsolatot az élet természetes és kívánatos végállapotaként kezeli?