Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Kevésbé ismert, hogy 1622-ben Sopron adott helyszínt annak az országgyűlésnek, ahol egyben II. Ferdinánd második feleségét, Gonzaga Eleonóra királynét is megkoronázták. Ez volt az a diéta, ahol nem sokkal a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem első magyarországi hadjáratát (1619–1621) lezáró nikolsburgi békét követően nemcsak a bécsi udvar békélt meg újfent a magyar politikai elittel, hanem a hadakozás alatt két részre szakadó magyar rendek is kiegyeztek egymással. A "kiegyezés" országos szinten új hatalomelosztással is együtt járt, hiszen - a korszakban csaknem egyedülálló módon - szinte minden magyar világi és katonai főméltóság posztjára új személy került. Sőt a kora újkorban a Szent Korona ekkor járt először a városban, amely a nevezetes esemény emlékére 1622. augusztus elején új címeradományban részesült. Ezzel a témával foglalkozott az a 2012. október 9-én, a Soproni Levéltár szervezésében megtartott konferencia, amelynek előadásai jelentek most meg egy kötetben, Dominkovits Péter, a levéltár igazgatója és Katona Csaba, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa szerkesztésében. Olyan témákról olvashatunk a végig jegyzetelt tanulmányokban, mint az 1622. évi koronázó országgyűlés értékelése, oszmán adatok Bethlen Gábor portai kapcsolataira a harmincéves háború elején, Thurzó Szaniszló, az 1622-ben megválasztott nádor tevékenysége, vagy a városok és a várospolitika a 17. század eleji Magyarországon. Megismerhetjük Carlo Caraffa bécsi nuncius leveleit az 1622. évi országgyűlésről, Onate gróf bécsi spanyol követ jelentéseit, vagy azt, hogy mit tudott az országgyűlésről a Német-római Birodalom nyilvánossága. Szó esik a soproni címerbővítésről, valamint megismerhetjük az 1622. és 1625. évi soproni koronázó országgyűlésekhez kapcsolódó emlékeket a Soproni Múzeumban. Az egyes tanulmányok összefoglalása angol vagy német nyelven is elolvasható, a kötetet pedig képmelléklet zárja. Szakkönyvtárak és helytörténeti gyűjtemények számára ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Egy új együttműködés kezdete

Raktári szám: 9789638327383
Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 400 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789638327383
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
320 o. : ill., színes ; 24 cm
Kiadó
MTA BTK TTI
Cikkszám
3000240692
Alcím
az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés
Sorozatcím
Annales Archivi Soproniensis ; 2064-9738 ; 1.

Darabszám