Nincs könnyű dolga az irodalomtudósnak, ha költő, és a költőnek sem, ha irodalomtudós; a két élet nem zárja ki egymást, de – annak ellenére, hogy azt hinnénk, kiegészítik egymást – gyakran lehet egyik a másik kerékkötője. A hetvenéves alkotó minden erejét, megfeszített munkáját irodalomtörténeti műveinek szánta, azokban nyer kifejezést tudatos, visszafogott tudósi karaktere, de emellett, mintegy búvópatakként a sokkal zaklatottabb gondolatok is helyet kaphattak, ám azokat nem lehetett az akadémiai diskurzusban kifejezésre juttatni: a vers kínálkozott már idejekorán olyan médiumként, olyan önkifejező-formaként, melyben méltó módon szólalhatnak meg e folyamatosan kereső-kutató személyiség rejtett hangjai.