Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Bár a törökökről és a tatárokról szóló emlékiratai igazi könyvsikernek bizonyultak, a magyar származású francia diplomata, François de Tott báró (1733-1793) még napjainkban is meglehetősen titokzatos és kevéssé ismert személyiségnek számít. Az ő életét és pályáját mutatja be Tóth Ferenc történelmi forrásokon alapuló kötete, doktori disszertációjának könyvvé szerkesztett változataként. Az első fejezet általánosságban mutatja be a francia katonai diplomácia lehetőségeit a kelet-európai térségben a 18. század folyamán, majd az apáról, Tóth Andrásról, XV. Lajos magyar diplomatájáról, apa és fia kapcsolatáról, valamint Tóth Ferenc (a későbbi François de Tott) konstantinápolyi tanulóéveiről olvashatunk. Megismerhetjük nehezen induló karrierjét, egy 1767-es neuchâteli küldetést, majd krími megbízatását, amikor is Franciaország Krími konzuljaként az egyik legfontosabb posztot kapta meg, ugyanis megbízatása részben egybeesett az 1768-ban kitört orosz-török háborúval. Ezt követően olvashatunk újabb konstantinápolyi küldetésének időszakáról (1769-1776), amikor is rendkívül fontos szerepe volt a Dardanellák megerősítésében, a török tüzérség reformjában. Egy külön fejezet a Franciaországba való visszatéréséről és egyiptomi küldetéséről, valamint 1777-78 folyamán tett közel-keleti utazásáról szól, majd diplomáciai pályájának végéről, Douai katonai helytartójaként végzett munkájáról, a forradalom hatásáról, emigrációjáról, valamint két családtagja (André és Sophie de Tott) emigráns életéről olvashatunk. Az utolsó fejezet Tott báró emlékirataival foglalkozik. A fekete-fehér illusztrációkkal kísért, végig jegyzetelt kötet összegzéssel, bibliográfiával, valamint mutatókkal zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tóth Ferenc (1967-)

Egy magyar származású francia diplomata

Raktári szám: 9789639627956
Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 400 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tóth Ferenc (1967-)
ISBN
9789639627956
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
313 o. : ill. ; 24 cm
Kiadó
MTA BTK TTI
Cikkszám
3000244872
Alcím
François de Tott báró 1733-1793
Sorozatcím
Magyar történelmi emlékek. Értekezések ; 2063-3742

Darabszám