A Vas vármegyei Uraiújfaluból származó dr. Bencze József (1893–1970) orvost és családját 1944. május 12-én hurcolták a sárvári gettóba, majd július 4-én Auschwitzba deportálták. Itt a családot kettészakították. Bencze a fiával hamarosan a mühldorf-waldlageri munkatáborba került, ahol 1945 májusában szabadították fel őket az amerikai hadsereg katonái, míg feleségének nyoma veszett. Hazatérte után Bencze szinte azonnal hozzáfogott, hogy papírra vesse emlékeit. Visszaemlékezése a gettóba költözés napjától az 1945. augusztus 20-i hazatérésig öleli fel az eseményeket. A memoárt eredetileg kiadásra szánta, de 18 éves fia 1947-ben bekövetkező hirtelen halála miatt elállt a tervétől. Az elhallgatott kéziratot évtizedekre egy doboz mélyére zárta, amire csak jóval halála után bukkant rá nevelt lánya, az akkor már Sydneyben élő dr. Bonta Eszter. 2018-ban, a szombathelyi zsidóság történetét bemutató Szemtől szemben című kiállítás nyomán, Bonta Eszter és Kelbert Krisztina történész első személyes találkozásakor született meg a visszaemlékezés kiadásának gondolata. A magyarázó jegyzetekkel és korabeli fényképekkel illusztrált kötet az ő együttműködésük eredménye. Bencze József visszaemlékezése a személyes emlékezet irodalmi módon megkomponált darabja. Nem csupán objektivitásra törekvése emeli ki a hasonló memoárok sorából, hanem az is, hogy olyan aspektusokat és stratégiákat mutat be – az orvosi vezető szerep, az apa–fiú kapcsolat, az emberség és a társadalmi normák megőrzésének dilemmája, az intuíciók, az isteni gondviselésbe vetett hit – amelyek együttesen, de külön-külön is szerepet játszottak a túlélésükért folytatott harcban. Bencze és fia mikrotörténete úgy válik az események makrotörténetének részévé, hogy több ponton is bővíti a magyar történetírás holokauszttal kapcsolatos ismereteit.