Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A kötet előzményében (202102137) ismerhettük meg a három Widdershins nővért, Flisst, Betty-t és Charlie-t, akiket a nagymamájuk, a Zsivány zseb nevű fogadót vezető Nyuszi nevel, mivelhogy az édesanyjuk meghalt, mihaszna apjuk pedig börtönben ül. Kiderült, hogy a család nőtagjain különös átok ül, nem hagyhatják el sohasem a városka határait; de az is kiderül, hogy egy kis mágiával még erre is van mód, Nyuszi mindegyik unokájának adott egy-egy varázserejű tárgyat. Részben ezek segítségével sikerült megtörni az átkot és elhagyni szülőhelyüket, Varjúkőt. Szükségük is lesz a szabad járásra-kelésre, mert drámai dolog rázza meg a családot: egy fatális félreértés miatt ugyanis elrabolják a kishúgukat, Charlie-t. A bűntett estéjén egy elázott, rettegő lánykára találnak a fogadó mellett, akiről kiderül, Lidinek hívják és hogy kétségbeesetten menekül üldözői elől. Még aznap este két, magát őrnek kiadó férfi ront be a Zsivány zsebbe, és magukkal hurcolják Charlie-t - Lidi helyett. Fliss és Betty azon nyomban felkerekednek, hogy nyomára akadjanak a testvérüknek, akkor még nem sejtve, hogy igen hosszú és kalandokkal teli út vár rájuk... "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Harrison, Michelle (1979-)

Egy leheletnyi boszorkányság

Borító ár
2 999 Ft
Aktuális online ár
2 249 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Harrison, Michelle (1979-)
ISBN
9789635820856
Egyéb szerzőség
Bótyik Bettina Zora (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
399 o.
Kiadó
Alexandra
Cikkszám
3001067578

Darabszám