Az emberi létezés alapvető kérdéseire próbál hathatós válaszokat megfogalmazni Schein Gábor legújabb könyve, amely éppen úgy válik képessé e lehetetlen feladat végrehajtására, hogy maga mögött hagyja az emberit. A verses regény a názáreti tanító életének és halálának újabb apokrif evangéliumaként lép az olvasók elé, de ezúttal nem egy eddig marginalizált státuszba kényszerített, s ezáltal némaságra kárhoztatott emberi szereplő, egy gyermek vagy egy asszony szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, hanem az abszolút hűség szimbólumán, az örök figyelő helyzetébe ragadt kutyáén keresztül. A szöveg azonban nem áll itt meg. Schein a megismerés antropológiai imperatívuszában rejlő poétikai és filozófiai energiákat sem hagyja kiaknázatlanul, amikor a verses apokrifet a posztmodern irodalmi hagyományt követve a talált kézirat toposzába illeszti. Ez ad lehetőséget a Schein Gáborként fellépő másodlagos elbeszélőnek, hogy a szöveget kommentálja, értelmezze, társalkotóként és prototipikus olvasóként lépjen fel, miközben a filológiai munkát is elvégzi – ezt a szöveg a tudományos apparátusokkal dolgozó tanulmányok mintájára lábjegyzetekkel oldja meg. Megtudjuk ugyanis, hogy a kutyás evangéliumot Schein régi barátja, Godova Sándor vetette papírra. Az egykori teológus ebbe a felszabadító erejű szövegbe csempészte bele hitehagyásának elemi tapasztalatát, a metafizikai kérdések megválaszolhatatlanságából adódó dühöt és kétségbeesést. S ha emberként kudarcra vagyunk ítélve a magunkkal és az istenivel folytatott harcban, ebben az örökös küzdelemben, ami a megértésre irányul, nincs más hátra, egy kutya szemén keresztül kell látni és láttatni az európai kultúra és identitás alapító szövegeinek egyikét, az evangéliumok megváltást hordozó világát.