Popper Péter – akinek korábbi írásai a vesébe látó, minden oldalt mérlegelő gondolkodó tárgyilagosságát, a bölcs ember optimizmusát sugallták – ezúttal vitriolba mártott tollal veti papírra kételyeit az európai kultúra feltámadását illetően. Könyve (melyben még politikai pártállását is nehezen tudja elrejteni a szerző) egy nagylélegzetű esszé, melyben a tömegember („fehér ember” vagy „tökjani”) és a szilárd belső törvények szerint élő „európai” különbségeiről, a valódi – a tudatalatti összetartozás érzését kiváltó – műveltség hanyatlásáról, az erőszak és a primitív hatalmi struktúrák előretöréséről, a „munka törvénykönyvéről”, azaz a káosz, a depresszió egyetlen gyógymódjáról, a munkaterápiáról, a száz százalékos őszinteség lehetetlenségéről, a bűnről és bűntudatról és még sok egyéb, korunk emberét mélyen érintő kérdésekről értekezik