Erdős Attila rejtőzködő lírikus, aki a keresztény hitben, Krisztus önfeláldozásának misztériumában oldja föl lírai alanyát; ugyanakkor verselése inkább fogalmi, elvont jellegű, semmint személyes vagy vallomásos hangú. Kevés szóval sokat mondó költészete ember és teremtője viszonyrendszerében fogalmazódik meg, a létezést ebben a koordináta-rendszerben helyezi el: „aki benne él / az kitaszított, / aki nem őt / választja, az idegen – / a hitszegés csak indok, / az ember nevét / viselő istenben” (Eretnek). A költő rendre fölmutatja a lét evilági és túlvilági dimenzióit („Mert az angyal a részletekben lakik”; Műterem), illetve azt, hogy a létezés egyik alapvető vonása a dialektika.