Miért fordítják újra és újra Csehov drámáit, és mi történik velük, amikor egy másik ország színházi és nyelvi közegébe kerülnek? Csikai Zsuzsa kötete erre a kérdésre az ír színház példáján keres választ. A könyv azt vizsgálja, hogyan szólaltak meg Csehov művei Írországban az 1980-as évektől napjainkig, s miként váltak az újrafordítások és adaptációk nem pusztán közvetítéssé, hanem önálló értelmezéssé is. A kötet bemutatja, hogy az ír drámaírók és fordítók – többek között Thomas Kilroy, Brian Friel, Frank McGuinness, Tom Murphy, Lucy Caldwell vagy Conor McPherson – miként léptek párbeszédbe az orosz klasszikussal. Az elemzésekből kirajzolódik, hogy a fordítás és az adaptáció határa sokszor elmosódik: a szövegek egyszerre őrzik Csehov világát és formálják azt az ír történelem, nyelv és társadalmi tapasztalat felől. A könyv megmutatja, hogy Csehov ír „utóélete” a posztkoloniális önértelmezéshez is kapcsolódik. Az ír angol nyelvű újraírások nemcsak a brit színházi hagyományhoz viszonyulnak, hanem ahhoz a kérdéshez is, hogyan lehet egy klasszikus művet saját hangon megszólaltatni. A kötet így egyszerre szól drámatörténetről, műfordításról, kultúraközvetítésről és identitásról. A világos érvelésű, gazdag példatárra épülő munka a színház, az irodalom és a fordítás iránt érdeklődő olvasóknak egyaránt hasznos olvasmány. Az elemzés nemcsak szövegekre, hanem előadásokra, kritikai visszhangokra és tágabb történeti összefüggésekre is figyel, ezért jól érzékelteti, miként él tovább egy klasszikus szerző más nyelven, más kulturális közegben, mindig részben ugyanazként, részben pedig új műként.