Léka Géza prózai írásainak egyik alapgondolata, hogy a költő mindig intenzíven kereste a kiszabott sorsból, az elrendelésből kivezető egérutakat, és ezek földerítése volt munkásságának igazi mozgatórugója, nem pedig a rideg valóság. A kötet első, terjedelmes esszéje (Quo vadis Hungariae?) – mint a kötet legtöbb darabja – emlékezés, és az emlékek nyomán föltoluló gondolatok lejegyzése. Egyik következtetése, hogy az ember és az emberi közösség eredendő kapcsolatban áll az éggel, ami végül is maga a Világ. Fölidézi ifjúkori külföldi utazásait, amsterdami és párizsi emlékeit, majd egy repülőút kerettörténetébe ágyazva ecuadori tapasztalatait, élményeit írja le.