Gyalog versek (201616165) és Pillanatok, képek (202217148) című kötete után harmadik verseskötetével lép olvasói elé Márton Júlia, aki az emberi, isteni és a természeti valóság, e három létsík és a köztes terek tapasztalatait sűríti olykor megkapóan archaikus, máskor feszesen modern, megint máskor bátor és expresszív költészetébe. Poézise változatos képet mutat, s mutathat is, lévén egy több mint háromszázoldalas verseskönyvről van szó, melyben a témák, megverselt tapasztalatok és benyomások, gondolatok és érzések egy teljes élet gazdagságát képesek felvonultatni. Gazdag és összetett verseskötetről beszélhetünk, amelyben a gyors ütemváltású, asszociatív módon építkező expresszív verseket a klasszikus formát követő rímes gondolati líra váltja. Mezey Katalint, a kötet ajánlásának íróját idézhetjük: „Márton Júlia nem csak néz, de lát is, nem csak átél, de ért is. Szemléletében felfedezhetjük a természeti ember, a természet adottságait, ajándékait ismerő és használó ember, és a mindezekből újat formálni képes alkotó ember jellemzőit”. Miként a kötet címe is előrevetíti, Márton Júlia lírai énje a természeti erőkre összpontosít, költészetének tétje abban keresendő, hogy sikerül-e megragadnia ezeket az örök entitásokat, a mindenki előtt feltáruló égről, földről és vízről valami újat és érvényeset állítania.