Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
"A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,/ egymást ölelik lágy hullámai./ A harcot, amelyet őseink vivtak,/ békévé oldja az emlékezés/ s rendezni végre közös dolgainkat,/ ez a mi munkánk; és nem is kevés" - hangzanak József Attila hallhatatlan sorai 1936-ból. Közös folyamunkat ma sem nézi más szemmel a jelen kötet szerzője, a gazdasági és településföldrajzzal foglalkozó szakember, akinek bevezető sorai szinte rímelnek nagy költőnk mondanivalójára: "szükségesnek tartjuk, hogy most, amikor egy közös stratégia született, s a történelemben szinte egyedülálló módon a Duna menti országok döntő hányada tartozik egy közös gazdasági és politikai térhez, egy komplex szemléletű elemzés szülessen a Duna-térség regionális fejlődésének esélyeiről". Az esély háttere, hogy a hazánk EU-elnöksége alatt deklarált Duna Stratégiát jelentős mértékben kiterjesztették, ami végül az Európai Duna Régió Stratégia elnevezéssel realizálódott. Az 1998 óta Győrben élő és dolgozó Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi, történelmi és közösségépítési folyamatait, ennélfogva a legalkalmasabb arra, hogy az említett stratégiai elképzelések megvalósításához szükséges információkat feltérképezze. Tematikus térképekkel, diagramokkal, táblázatokkal és ábrákkal illusztrált tanulmányában folyamatában tárja fel a térség múltjának történelmi, geopolitikai, ökonómiai és természeti vonatkozásait, külön fejezetekben kibontva a vízi közlekedéssel, kereskedelemmel kapcsolatos összefüggéseket. A bőséges magyar és idegen nyelvű szakirodalmi jegyzékkel kiegészített, színvonalas munka a kelet-közép-európai régió fejlődésével és fejlesztésével foglalkozó döntéshozókon és szakembereken kívül minden érdeklődőnek ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Hardi Tamás (1968-)

Duna-stratégia és területi fejlődés

Borító ár
4 950 Ft
Aktuális online ár
4 703 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hardi Tamás (1968-)
ISBN
9789630592437
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
293 o.
Kiadó
Akad. K.
Cikkszám
3000214243
Alcím
a folyó lehetséges szerepe a régió területi fejlődésében
Sorozatcím
Modern regionális tudomány szakkönyvtár ; 2060-5536

Darabszám