Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Noha az egészségügyben dolgozók hivatásának célja és értelme elsősorban mások gyógyítása, ez a szakma is megannyi, a dolgozók testi épségét fenyegető veszélyfaktort tartogat. Ezek minimálisra való csökkentését célozzák meg a kórházi egészségprogramok, amelyek fontos szerepet játszanak a megelőzés hatékony megvalósításában, és amelyek alapelvei adják jelen tankönyv vezérszálát is. A szakirányú tanulmányokat folytató diákoknak és oktatóiknak ajánlható kiadvány ugyanis az ilyen jellegű veszélyforrásokat, illetve azok kiküszöbölésének, adott esetben megszüntetésének módszereit foglalja össze. A rövid történeti áttekintést követően tanulmányozhatjuk a hazai munkavédelmi szabályozás jogi hátterét, a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, megismerkedhetünk a legfontosabb egészségkárosító kockázati és munkakörnyezeti kóroki tényezőkkel, a szakszerű fertőtlenítési eljárásokkal, kitérve a végrehajtás alapelveire, szabályaira, javasolt módjaira. Az utolsó két fejezetben a szerző a biológiai kockázatot erősen csökkentő sterilizálás jelentőségére hívja fel a figyelmet, és ír az egyszer használatos eszközök többszöri alkalmazásának rizikóiról. A tankönyvet irodalomjegyzék és tárgymutató zárja.
Molnár Kornélia

Dolgozói biztonság az egészségügyi ellátásban - egészségügyi szakiskolai tankönyv

Aktuális online ár
2 200 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Molnár Kornélia
ISBN
9789632262642
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2010
Méret
24 cm
Kiadó
Medicina
Cikkszám
3000167466
Alcím
egészségügyi szakiskolai tankönyv

Darabszám