Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Szabó Magda a nyolcvanas években több kiadást megért Disznótor című regényét megjelenésének évében, 1960-ban nem fogadta lelkesen a kritika, pedig az írónő számára ez a regény az emlékezések tárháza - későbbi családregényeinek alakjai már itt megjelennek. A mű a Régimódi történet (legutóbb: 201724344; hangoskönyvként: 200908263) első megközelítése, de szerzője itt még nagyon fiatal, csillapíthatatlanul felháborodott minden miatt, ami őt és övéit osztályidegenné, majdnem hogy ki is mondott ellenséggé alázta. A regény nagyobbrészt a második világháború után játszódik. Hősnője, Kémery Paula úrileány, akit nagynénje, Klára nevel. Kémeryék régi úri családnak tartják magukat, mindketten büszkék rangjukra és lenézik, lekezelik a szomszédjukban élő Tóthékat. Özvegy Tóth Jánosné elveszítette férjét az első világháborúban, egyedül és szegénységben, de becsülettel neveli három gyermekét. János az egyetlen, akit iskoláztatni tudott, belőle okleveles tanító lett. Paula, aki a Tóthékkal való barátságot rangon alulinak tartja, rákényszerül, hogy Jánoshoz menjen feleségül, mert teherbe esik albérlőjüktől, az orvostanhallgató Szalay Gábortól. A fiatalember - biztos egzisztenciája nem lévén - nem veheti el a lányt. A rideg és számító asszony házasságkötésük után folytatja kapcsolatát Gáborral, ám amikor ez napvilágra kerül, nem akar válni, mert férje mellett anyagi biztonságban érzi magát. Végül arra is fény derül, hogy a lányuk, Andrea az orvos, Szalay Gábor gyermeke, és ekkor János fölindultságában megöli Paulát. A mű utóéletéhez tartozik, hogy a regény alapján készült az írónő ma is aktuális gondolatokat közvetítő, Kígyómarás című három felvonásos drámája, amelynek a hatvanas években Ajtai Andor volt a rendezője, s bár kirobbanó sikert aratott, mégis betiltották. A Disznótor ezúttal kilenc és félórás hangoskönyv formájában, Molnár Piroska tolmácsolásában jelenik meg. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Szabó Magda (1917-2007)

Disznótor (hangoskönyv)

Borító ár
5 400 Ft
Aktuális online ár
4 050 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szabó Magda (1917-2007)
ISBN
9789635157424, 9786155157424
Egyéb szerzőség
Molnár Piroska (1945-) (közrem.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
12 cm
Kiadó
Titis
Cikkszám
3001033787
Sorozatcím
Titis hangos regény

Darabszám