Péterfy Gergely új regénye, a Digó az erdőtüzektől és sirokkótól sújtott Umbriába, Orvieto nemzetközi közösségébe vezeti az olvasót, ahol a különböző hátterű emigránsok történetei fonódnak össze. Főhőse, Winter Henrik kiégett budapesti értelmiségi, aki a koronavírus-járvány idején költözik Olaszországba, abban a reményben, hogy új életet kezdhet. A regény azonban hamar világossá teszi, hogy a földrajzi távolság önmagában nem szabadít meg a múlt terheitől, hiszen a kivándorlás legalább annyira belső állapot, mint fizikai helyváltoztatás. Winter műveltsége és biztosnak hitt világmagyarázatai sorra kudarcot vallanak, miközben egyre mélyebben ismeri meg az orvietói expat közösség tagjait és saját korlátait. A történet egyik legemlékezetesebb alakja az erdélyi származású Irina, akinek sorsa erkölcsi ellenpontként és emberi viszonyítási pontként jelenik meg a főhős útkeresésében. A realista társadalomrajzot különös mitológiai és folklorisztikus motívumok szövik át, amelyek a visszajáró lelkek és hasonmások alakján keresztül a múlt feldolgozhatatlanságát teszik érzékletessé. Winter, bár tudja, hogy csak kihasználja az elveszett emberek hiszékenységét, coachként olcsó világmagyarázatokkal házal, miközben fiával a kapcsolata korántsem mondható felhőtlennek. Ezt tetézi a testével kialakított ambivalens kapcsolata, amit a múlt hibáinak feldolgozását érintő ignorancia számlájára lehet írni.