Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
18%
Teljes leírás
Hétszáz évvel ezelőtt brutális gyilkosságot követtek el a középkori Törökországban: egy ma is létező, titokzatos vallási közösség, a bölcs, de kiismerhetetlen szúfi szerzetesek azóta sem tudják, hogy miért ölték meg befolyásos vezetőjüket, a könyörtelen fekete dervist. A kortárs török irodalom nagymestere, Ahmet Ümit műve egyszerre izgalmas thriller és megragadó történelmi regény. A történet két idősíkon mozog: miközben eljutunk a mai Törökországba, megismerhetjük a tatárjárás utáni korszak Anatóliáját, az akkori emberek gondolkodásmódját, vágyait, félelmeit. Láthatjuk, egészen pontosan hogyan történtek meg azok a dolgok, amelyeket ma mélységes áhítattal szent dogmának tartanak a dervisek. Aztán évszázadokkal később különös helyzetbe csöppen a Londonban élő fiatal, félig török származású nő, Karen, akinek az apja is szúfi dervis volt. A kislány imádta őt, aki azonban elhagyta a családját, amikor gyerek alig tizenkét éves volt. Egy karizmatikus pakisztáni szent ember vitte magával. A fiatal lány szeretné megérteni, hogy az apja miért hagyta cserben a családját. A dervisek városába visszatérve egy félelmetes férfi különös gyűrűvel ajándékozza meg. Az ékszerből időnként vér szivárog. Vajon kinek a vére? Karen kutatni kezd, hogy fény derüljön a múlt és a jelen titkaira. Közben egyre többet tud meg a szúfik titkairól és saját magáról. A szerző éleslátással ismerteti meg a vallás és a mevlevi szúfik hitvilágának legfontosabb kérdéseit. Megmutatja, milyen az emberek és a vallás kapcsolata, hogyan viszonyul egymáshoz a szenvedély és a hit. Ahmet Ümit nem próbálja meg saját nézeteit ráerőltetni az olvasóra. Amikor bemutatja a szerzetesek világát, hagyja, hogy mi dönthessük el, tetszik-e, ahogy a dervisek kezelik a kívülállókat és adott esetben a saját családjuk tagjait. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Ümit, Ahmet (1960-)

Dervis kapu

Borító ár
4 290 Ft
Aktuális online ár
3 518 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Ümit, Ahmet (1960-)
ISBN
9786155732225
Egyéb szerzőség
Varga Csaba Béla (1966-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
20 cm
Kiadó
Trivium
Cikkszám
3001032196

Darabszám