Teljes leírás
Deák Ferenc, az erdélyi magyar könyvgrafika kiemelkedő képviselője 2025-ben lenne 90 éves. 1935-ben született a Kovászna megyei Kökösben, s 2013-ban hunyt el Szegeden. 1952–1958 között tanult a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán, ahol már 1957-től Köztársasági ösztöndíjban részesült. Még egyetemi hallgatóként került kapcsolatba egyik tanára, Abodi Nagy Béla közvetítésével az Állami Könyvkiadó kolozsvári műszaki szerkesztőségének vezetőjével, Tóth Samuval, aki teret biztosított neki a kiadónál megjelent könyvek illusztrálására. A diploma megszerzése után előbb a marosvásárhelyi Új Élet grafikusa, majd 1967-től Tóth Samunak sikerül maga mellé vennie a kiadó műszaki szerkesztőségébe, ahol már könyvtervezőként is érvényesítheti tehetségét, s Tóth Samu korai halála előtt még idejében átveszi és folytatja azt a könyvművészeti hagyományt, amelyet Tóth Samu is Kós Károlytól átvéve folytatott. 1970–1995 között a Kriterion Könyvkiadó könyvművészeti profiljának meghatározó könyvtervezője, 1995-től pedig a szegedi Mozaik Kiadó hívásának eleget téve folytatja munkásságát. 1965-től már egyéni kiállítása nyílik Kolozsváron, s ettől kezdve számos hazai és külföldi kiállításon vesz rész: Malborkban (1973, 1975, 1977), Barcelonában (1974, 1976), Nürnbergben (1976) Helsinkiben (1977), Bostonban (1983), Pécsen és Budapesten (1984, 1993). Könyvtervező művészi hitvallását 1988-ban foglalta könyvbe, Betű és rajz címmel, s ez a kötet, kivételes tipográfiai lehetősségeket felhasználva bővített kiadásban a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításra is megjelenik (1999). 1969-től számos kisgrafikai és könyvtervezői díjjal ismerik el munkásságát, s 2000-ben elnyeri az egyik legrangosabb magyar képzőművészeti kitüntetést, a Munkácsy díjat. Pályáját a kiadásra kész kötetben Banner Zoltán tekinti át, egy nagyobb tanulmányban, amelyet a Deák Ferenc munkásságát értékelő/méltató irodalomból több esszé és tanulmány követ. A kötetben Deák Ferenc művészetéből 140 színes és fekete/fehér reprodukció nyújt ízelítőt. A könyvet a művész munkásságának állomásait áttekintő adattár teszi teljessé: Deák Ferenc életrajza, kiállításainak, a művészetét értékelő díjaknak és elismeréseknek a jegyzéke, válogatott irodalom, és az általa illusztrált könyvek jegyzéke.