Németh Erzsébet versvilágának találó jellemzését adta az 1990-es években pályatársa, Németh Dezső: „ A lét és a nem lét határán kétségek közt bolyongó ember lelki vívódásait tömöríti bele rövid verseibe”. Újabb költeményeinek kötete két hosszabb fejezetre tagolódik; az első az Emlékek templomában címet viseli. Igen sokatmondó ez a cím, hiszen a lírai alany úgy tekint azokra a helyekre, ahol valaha megfordult, mint megszentelt földre: „ahol te lábnyomod hagyod: / az más, mint bárhol a világ / bármely mágneses tere…” (Szülőföld). Az első fejezetben fölváltva idézi föl családtagjai arcát, lelkébe ivódott emléküket és jeleníti meg a fölnevelő táj atmoszféráját (Családi fotóink; Gyermekkori emlék; Apám; Fegyverneki emlék), valamint az egykori évszakok, hónapok hangulatemlékét (Április; Június; Július; Október).