Lantos Zoltán hegedűművész és zeneszerző a kortárs improvizatív zene egyik legkülönlegesebb magyar alkotója, aki a jazz, a világzene, az indiai klasszikus zene és az elektronikus hangzások elemeit ötvözi saját stílusában. Zenészi teljesítményének egyik legfontosabb jellemzője a technikai virtuozitás és a kísérletező szemlélet összekapcsolása, amely révén a hegedű hagyományos szerepét is újraértelmezi. Nemzetközi együttműködései és szólóprojektjei révén jelentős szerepet játszott abban, hogy a magyar improvizatív és fusion zene nemzetközi szinten is láthatóvá váljon. Művészi érzékenysége, illetve az improvizációból adódó nyitottsága nyert teret költői teljesítményében is, melyet a jelen kötet hivatott a szélesebb közönséggel is megismertetni. Kozmikus magasságok és igazságok szövődnek össze az egyén egyszeri, partikuláris és olykor triviális tapasztalataival, amit Lantos lírai egója képes magán átszűrni és egységbe rendezni. Harmónia és diszharmónia örök párharca irányítja a kötet jelentésszervező erővonalait, miközben a lírai én újra és újra rácsodálkozik a létbevetettségre, a tér és az idő megtapasztalásából adódó végességre. Lantos Zoltán lírai alanya így prezentálja magát nyitó költeményében: „Veszett felhőkbe / foszlott az, aki én vagyok. / Az út innen már csak aprókavics / és homok”. Hétköznapi képek, a materiális természet reprezentánsai, mégis az én szóródása miatt többletjelentéssel felruházott entitások, melyek mégsem kerülnek egy szintre a szimbólumok absztrakciójával. A kötet nem rugaszkodik el, stabilan lehorgonyozza tapasztalati közegét, és ezzel együtt a lírai alanyt is megszólásai lehetőségeivel együtt.