Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Cseh Gusztáv erdélyi magyar grafikus művész rövid életének és annál gazdagabb munkásságának állít emléket jelen szép kiállítású kötet. Egy káprázatos mesterről van szó, akinek páratlan rajztehetsége már korai karikatúráiban, könyvillusztrációiban is megmutatkozott, nevét azonban első, 1965-ös önálló kiállítása tette közismertté. Az erdélyi magyar művészeti hagyományt a szürreális, az abszurd és a groteszk világát idézve kora európai modernségének nyelvén beszélte el. Megismerhetjük származását, apját, a szintén grafikus id. Cseh Gusztávot, gyerek- és ifjúkorát, tanulmányait, a főiskolás éveket, a karikatúrákat és a Kriterion Kiadó könyveihez készített zseniális borítórajzokat. Természetesen szó esik az első kiállításról, angliai útjáról és ott készült alkotásairól, későbbi munkáiról, valamint két leghíresebb sorozatáról (egyben különálló kötetéről): az erdélyi magyar történelem, tudomány és művészet jeleseinek arcképcsarnokáról, a Hatvan főemberről (1980), valamint a szintén hatvan képből álló másik panteonjáról, az 1984-ben befejezett Jeles házakról. A kötetet számos levél és archív fotó, valamint munkáinak reprodukciói teszik színesebbé. A kiadvány rövid életrajzi kronológiával, a kiállítások listájával, irodalomjegyzékkel, névmutatóval, angol és román nyelvű összegzéssel zárul. Minden jelentősebb képzőművészeti gyűjteménybe ajánlható kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Csapody Miklós (1955-)

Cseh Gusztáv

Aktuális online ár
1 782 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csapody Miklós (1955-)
ISBN
9789737803009
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
28 cm
Kiadó
Exit
Cikkszám
3000220713

Darabszám