„Az emberiség döntés előtt áll: vagy az önkéntes korlátozás, azaz a szigorúbb szabályozás nehéz, de biztonságosabb módját választja, vagy rábízza magát a „természetes” szabályozásra, amely súlyos válságokkal és fokozódó katasztrófa helyzetekkel fenyeget. Ezen éles ellentét hordozza az esélyét annak, hogy az emberiség talán még nem túl későn, de a paradigmaváltás irányába mozdul el. Mivel az egyes ember és az emberiség is az önszabályozó rendszer része, ezért van/lehet esély arra, hogy egy elfogadhatóan korlátozott és mérsékelt válságokkal, veszteségekkel járó korszakváltást valósítsunk meg. Ugyanakkor ez az esély továbbra is ellentétes az uralkodó gazdasági és politikai prioritások motivációs trendjével, ezért a korszakváltás csak nagyon lassan, tendenciaszerűen valósul meg (ha egyáltalán!), és emiatt mind az emberiség, mind a természet további súlyos fizikai veszteségeket fog elszenvedni.” A környezet fenntarthatóságát hirdetőkkel szembeni szkepszissel fogtam bele Vámos György könyvének olvasásába. Könyve olvasásáig találónak véltem néhai közgazdász barátomat, Antal Lacit: „ne mi éljünk, hanem a halak!” Vámos tudományos igényességgel, enciklopédikus ismeretekkel és főként a gyakorlatból vett példáival átformálta gondolkodásomat: „mi is csak akkor élhetünk, ha a halak is élnek!” A könyvben nem a földi élet örömeiről való lemondásról prédikáló zöld Savonarola ostorozza embertársait és főként a hatalommal rendelkezőket, hogyan kellene szabályokkal, edukációkkal megváltoztatni a mindennapjainkat, hanem egy sokoldalú reneszánsz tudós mutat rá, hogyan születik a MEGOLDÁS. (Csillag István)