Burkeman könyvének központi „tézise” azt fogalmazza meg, hogy emberi mivoltunkból fakadóan korlátolt lények vagyunk, és a modern önfejlesztő kultúra ígérete, hogy egyszer majd „mindennel utolérjük magunkat”, csupán illúzió. A szerző szerint a folyamatos időhiány, a túlvállalás és a halogatás mögött valójában egyetlen közös ok áll, a tökéletességre és a kontrollra való görcsös törekvés. A könyv arra ösztönöz, hogy ne akkor akarjunk majd élni, amikor már kifizettük a hitelt, rendet raktunk a garázsban vagy elértük a tökéletes egyensúlyt, hanem merjünk beleugrani a jelen pillanat tökéletlenségébe és káoszába.