"Megmutatkozom, hogy ne legyek idegen" - olvashatjuk Feldmár András most megjelenő kötete bevezetőjében, és valóban: bár az őszinteség mindig is meghatározó vonása volt írásainak, most ezt a megalkuvások nélküli, egyszerre inspiráló és provokatív szabadságot a lehető legteljesebb módon valósítja meg, így osztva meg az olvasókkal a maga "credóját". Műve - noha önéletrajz-jellegű epizódok, visszaemlékezések, naplószerű szakaszok és konkrét naplórészletek bőven találhatóak benne - nem autobiográfia, inkább egy olyan írás, amelynek keretei között egy egészen egyedi és tehetséges, szélsőségektől sem mentes, a hitelességért szinte a kíméletlenségig elmenő személyiség enged betekintést belső világába, gondolataiba és érzelmeibe, áttekintve sorsa és karakterfejlődése, pályafutása leglényegesebb állomásait, felidézve azokat a külső és belső fordulatokat, eszméket, embereket, amik és akik miatt olyan lett, amelyen. Az első fejezetben (Szakadások) hét olyan pregnáns változási pontot idéz fel, amelyek sorsfordító és személyiségformáló erejűnek bizonyultak a számára. Eredet című rövidebb írásában azokat idézi fel, akiknek a tanításai hatást gyakoroltak a gondolkodásmódjára. A folytatásban olvashatóak naplórészletei: azok a bejegyzések, amelyeket 1974-75 során, első londoni tartózkodása alkalmával vetett papírra. Ezt követi egy - talán a legjelentősebb - mesterével, Ronnie Lainggel folytatott beszélgetés szövege, Francis Huxley egy írása (Sámánizmus, gyógyítás és R. D. Laing), illetve a Mese és valóság című rész, amelyben azokat a fogalmakat értelmezi, kérdőjelezi meg "amiket mindenki magától értetődően használ, de valójában nem jelentenek az égvilágon semmit". A kötetet jegyzetek, ajánlott irodalom és mutató zárja. Feldmár műve mindenkinek jó szívvel ajánlható, aki hajlandó és mer vele együtt gondolkodni, kilépni saját szellemi-érzelmi komfortzónájából egy szabadabb, minőségibb lét érdekében. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"