A római egyetemista, Roberto Ruspanti 1971 nyarán turistaként járt Budapesten, ahol annyira megragadta a hely szelleme, hogy jogi tanulmányai befejezése után elvégezte a magyar szakot, hungarológus lett, a magyar irodalom értő fordítója. Ezúttal saját fordításában, kétnyelvű kötet formájában adja közre 1966 és az ezredforduló között keletkezett, a költői pálya szakaszai szerint tagolt költeményeit. Az első fejezet a pályakezdés időszakának szerelmi lírájáról ad képet. Ruspanti fölfogásában a szerelem a létezés esszenciális kifejezője, amelyben minden – akár szélsőséges – érzés is előfordulhat, a legábrándosabb illúziótól a legelkeserítőbb csalódásig. E szerelmi lírát az akkori itáliai kritika a megfáradt európai szerelmi költészet föltámadásaként üdvözölte.