„Révületről beszélek, mert Zöldy Pál versei bár világba szövöttek – onnan indulnak, oda érkeznek –, mégis ama szellemi terek, melye - ket sejtelmesen bejárnak, nem evilági jelentéseket, sugallatokat hoznak. A lírai én – és így az olvasó is –, míg a vers kibomlik, míg a versben elmélyed, egyesül a titokkal, mely nem megosztható. Ez az ellentmondás: az elbeszélhetőség lehetetlensége, ámde mégis akarása szintén fontos motívuma a költőnek. Arról, ami a legfon - tosabb, hírt hoz, bár jelzi, hogy e hír – a túli érintése – természeté - nek lényegéhez tartozik, hogy titokba burkolt. Csak ha a titokérzet megmarad a befogadóban, akkor van esélye arra, hogy egyesüljön a titok kapuja mögött várakozóval (bármi legyen is az). A költői révülés a teremtés kezdete felé visz: ahol a ’még éppen nem’ átlen - dül a ’már éppen igen’-be. Az értelem számára elgondolhatatlan és elképzelhetetlen a ’teremtés előtti idő’, a létezés hiánya, hiszen mindenkor a tapasztalás szilárd és megszokott világa vesz körül minket. Ugyanakkor, ha azt érezzük, mintha e mögött a megszo - kott szilárdság mögött lesben álló erők lapulnának, melyek létre - hozzák, fenntartják, formálják őt, akkor ősi vallásos képzetekhez és érzésekhez jutunk, mintegy archaizálódunk, és egy képlékenyebb, gomolygóbb létérzékeléshez érkezünk. Ebben az archaikus, révült állapotban születnek Zöldy Pál sejtelmes, jelképes, misztikusságra hajló versei… „