Fogalmam sincs, hogy a Chuck élete honnan jött. Csak azt tudom, hogy egy nap eszembe jutott egy hirdetőtábla a „Köszönjük, Chuck!” felirattal, mellette egy fénykép és a „39 REMEK ÉV” szavak. Azt hiszem, azért írtam meg, hogy megtudjam, miről szólt a hirdetőtábla, de még ebben sem vagyok biztos. Annyit tudok csak mondani, hogy mindig is úgy éreztem, hogy mindnyájunkban - királyoktól és hercegektől a palacsintázóban mosogató fiúkig és az autópályák melletti motelekben ágyneműt cserélő lányokig - ott az egész világ. Bostonban láttam egy fickót dobolni a Boylston Streeten. Az emberek szinte rá se hederítettek, a kitett kosara (nem varázskalap) szinte üres volt. Elgondolkodtam, mi történne, ha valaki, mondjuk egy üzletemberféle megállna és táncolni kezdene, mint Christopher Walken abban a zseniális Fatboy Slim-videóban, a „Weapon of Choice”-ban. A kapcsolat Chuck Krantzcel - egy igazi üzletemberrel - magától jött. Beletettem a történetbe, és hagytam táncolni. Imádom a táncot, azt, hogy felszabadítja az ember szívét-lelkét, és élvezet volt megírni. Miután két történetet írtam Chuckról, akartam még egyet, ami a hármat egységes narratívává egyesíti. A Sokaságok vannak bennem egy évvel az első kettő után született. Azt, hogy a három felvonás egységet alkot-e - fordított sorrendben, akár egy visszafelé játszott film -, döntse el az olvasó! Stephen King, 2019