1883 egyik estéjén Santiago félhomályba burkolózó utcáin át az emberek a város főterére, a Plaza de Armasra siettek, hogy részt vegyenek az áram bevezetésének korszakalkotó ünnepségén. A főváros a fejlődést és az új időket hirdető mérföldkőhöz érkezett. A mesterséges fény ragyogó izzói végre legyőzték a sötétséget. Vezetékek és lámpaoszlopok szőtték át a várost. A kirakatok szüntelen világosságban tündököltek. A fény utáni leküzdhetetlen sóvárgás mégsem tudta maradéktalanul elűzni Chile múltjának árnyait. Lehet, hogy épp a saját történeteink taszítanak minket a sötétbe? Az elbeszélő estéről estére a nagymamája meséit hallgatta a felejthetetlen fényavatásról. Az elalvás előtti történetek szentjánosbogarakként csillogtak a szoba félhomályában. Amikor azonban az elbeszélő a tegnap kirakósdarabjainak nyomába ered, rádöbben, hogy a nagymama huszonöt évvel az ünnepség után született, vagyis az emlék nem lehetett a sajátja. A tévedése az emlékezet rövidzárlata volna? Talán szándékosan rejtette el az igazságot a fény elől? A Chilean Electric elbeszélője úgy dönt, a történetmeséléssel gyújt világosságot az emlékezet sötétjében. Nagymamája Remington írógépe elé ül és írni kezd. A finoman rétegzett szöveg az emlékezés gyermeki játékosságával közelít az örökségként kapott történeteinkhez, valamint a társadalmi és személyes emlékezet sötét foltjaihoz. Nona Fernández az irodalom bűvészmutatványán át hív minket is a múlt árnyainak eloszlatására.