Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A délszláv háborúhoz is kapcsolódik, ám napjainkban játszódik Gerald Seymour legújabb regénye. A főszereplő Harvey Gillot, egy dúsgazdag angol fegyverkereskedő (beszédesebb a mű eredeti angol címének megnevezése: "halálkereskedő"), aki Portland szigetén tölti békés napjait, és már régen nem foglalkozik azzal, hogy annak idején - 1991-ben - részt vett a délszláv háborúban. A Vukovár közelében található, szerbek által lerohant, meggyalázott és földig rombolt horvát falu azonban nem felejtette el, hogy cserbenhagyta őket, hogy az utolsó pillanatban máshová irányította át az eredetileg nekik szánt páncéltörő fegyverszállítmányt. A faluközösség, amely tizenkilenc év elteltével Petar gazda földjének egy eldugottabb szegletéből hantolja ki hősi halottait, és egyben perdöntő bizonyítékot is talál az árulás tényére, felfogad egy londoni bérgyilkost, hogy bosszúval vegyenek elégtételt. Közben azonban a brit rendőrség súlyos bűncselekmények felgöngyölítésén dolgozó és a szervezett bűnözés ellen küzdő ügyosztálya (SCD 7), és annak kitartó nyomozója, Roscoe is nyomozni kezd a "halálkereskedő" ellen, így Gillot dupla harapófogóba kerül... Izgalmas, ugyanakkor erkölcsi kérdéseket is boncolgató krimi. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Seymour, Gerald (1941-)

Bűnbocsánat

Aktuális online ár
796 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Seymour, Gerald (1941-)
ISBN
9789630978644
Egyéb szerzőség
Danka Sándor (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
24 cm
Kiadó
Kossuth
Cikkszám
3000232411

Darabszám