A Booker-díjas szerző könyve nagy ívű himnuszként szól az emberiséghez, valamint közös otthonunkhoz, a Föld nevű bolygóhoz. Samantha Harvey a végső határ előszobájába vezeti be olvasóit, amikor a Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot töltő négy asztronauta és két kozmonauta mindennapjait, érzéseit, vágyait, emberi valóját próbálja a maga pőreségében felmutatni. A 400 kilométer magasan keringő, modulárisan összeállított objektum az emberi akaraterő, tudás és összefogás tökéletes példája, amely amellett, hogy komoly tudományos kutatások számára nyújt lehetőséget, összemberi szimbólumként sodródik tova több tízezer kilométer per órás sebességgel. Az űrállomás egy földi nap, vagyis 24 óra alatt tizenhat alkalommal kerüli meg a bolygót. Ez azt jelenti, hogy az űrhajósok 92 percenként látnak egy napfelkeltét. A könyv műfaját tekintve regény, de sokat merített a filozófiai értekezésekből, amelyek az emberi létezés okai felett töprengenek. Harvey hősei azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy csak a bolygót nézzék, esetleg saját vagy az emberiség sorsa felett töprengjenek. Az űrállomásra ugyanis azért érkeztek meg, hogy tudományos kutatásokat végezzenek.