Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Mivel a modern világban az emberek nagy része eltávolodott a haláltól, össztársadalmi szinten tabusították, a gyermekek, de felnőttek sem tudnak adekvát választ adni közeli hozzátartozójuk elhunytakor. A jelen kötet szerzője, Singer Magdolna erre mutat rá, majd ahelyett, hogy a bevett, de annál károsabb gyakorlatot követve mesékbe burkolná a halált, a szülőknek és a gyerekeknek is a lehető legtermészetesebb és a lehető legempatikusabb módon magyarázza el ezt a jelenséget. Az egyes részek és történetek segítenek a gyász elviselésében, az érzelmek megélésében és kifejezésében, a feldolgozásban, s a családi szinten történő továbblépésben. A gyerekek a felolvasó szülők által szembesülnek a halállal, a változó univerzum, a változó világ folyamataival, a temetővel és a temetés fogalmával és saját kis tapasztalataikra alapozva (például kiskedvenc elvesztése) a szerző rávezeti őket az érzelmek megélésére és arra, hogy mindezt hogyan lehet önmaguk és szüleik felé is megfogalmazni. A kiadvány szerzője úgy gondolja, amivel mélyen egyetértünk, hogy még a kegyetlen#ENTER#igazság is könnyebben elviselhető, mint a nyomasztó titok. Nincs annál károsabb, mint a gyász folyamatából kizárni a gyermeket, a túlgondoskodás miatt magára hagyni saját kis gondolataival, ahelyett, hogy megbeszélnék vele a történteket. Mivel a szülők jelentős része azt sem tudja, hogyan kezdjen neki, a#ENTER#jelen kötet minden bizonnyal sokak számára lesz hasznos olvasmány, ebből kifolyólag (is) széles körben érdemes ajánlani. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Singer Magdolna (1952-)

Boldogan éltek, míg meg nem haltak… És azután? - Segítség a gyászban - Foglalkoztató könyv gyerekeknek és szülőknek

Borító ár
3 499 Ft
Aktuális online ár
2 624 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Singer Magdolna (1952-)
ISBN
9789636031695
Egyéb szerzőség
Radnóti Blanka (1986-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
47 o.
Kiadó
Móra
Cikkszám
3001082965
Alcím
segítség a gyászban - foglalkoztatókönyv gyerekeknek és szülőknek

Darabszám