Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Bitó László a könyvének első kiadása (2005) óta eltelt esztendők alatt igyekezet mostani munkájában az akkori kiadásban felmerülő kérdésekre választ adni, valamint összegezte azokat a vitaanyagokat, amelyek különböző fórumokon hangzottak el az eutanázia, illetve az eutélia fogalmába tartozó problematikával kapcsolatban. Véleménye szerint az orvostudomány által egyre hosszabbra nyújtható haldoklás jogos félelmét enyhíthetné a „jó halál”, az eutanázia törvényes elérhetősége. Életünk utolsó, többnyire betegséggel, fájdalommal, kiszolgáltatottsággal járó szakaszának megkönnyítését nevezi a szerző eutéliának. Az orvosprofesszor, kutató az általa kifejtett eutelia problémakörén túlmutatva egy újfajta gondolkodásmód és magatartásforma kialakítására is törekszik, és mindez érzékelhetően nem korlátozódik könyvének szűken vett tárgyára, az élet és halál dolgaira. Bevezetőben áttekinti az eutélia fogalmát, majd élet és halál kérdéseiről gondolkodik a tudomány eredményeinek figyelembe vételével. Az élet, és az emberlét mai, 21. századi fogalmaival is megismerteti olvasóit, miközben számos kérdésre keresi a választ: Miként enyhítheti félelmünket az elmúlástól az élet utáni lét hite? Meddig kell élni akarnunk? Miért van szükségünk a jó halál törvényes elérhetőségére és ennek tudatára? A szerző annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a súlyos beteg, idős, reménytelen és szenvedéstől megalázott, kiszolgáltatott haldokló, személyiségi jogánál fogva segítséget kérhet végső távozásához. Többek között, azért is szükséges a halálról másként gondolkodni, hogy az életről is másként gondolkodjunk – sugallja a könyv, amelynek szerzője számos példával, érdekes történettel, meghökkentő gondolattal érvel és támasztja alá gondolatait. Bitó László tabukat döntöget, vélhetően sokan lesznek majd azok, akik nem osztják véleményét, ám a tudományos igénnyel megírt munka mindenképpen töprengésre készteti az olvasókat, érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy dönthetünk –e magunk a halálunkról? A reflexiókra képes, gondolkodó, felnőtt olvasóknak ajánlható az Ünnepi Könyvhét kiadványa. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Bitó László (1934-2021)

Boldogabb élet- jó halál

Aktuális online ár
1 196 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bitó László (1934-2021)
ISBN
9786155274794
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014, cop. 2005
Méret
282 o.
Kiadó
Noran Libro
Cikkszám
3000233095
Alcím
eutélia - eutanázia

Darabszám