Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Irodalomtörténeti tekintetben nem mindennapi kötetet vehet kézbe az olvasó. Tóth Szilvia, aki nem más, mint a 2014-ben elhunyt író és költő, Borbély Szilárd közeli rokona: az édesapa lánytestvérének unokája. A szerző egodokumentumokra, a családi emlékezetben meghatározó történetekre, valamint saját tapasztalataira alapozva nézi meg közelebbről Borbély Szilárd „választott” identitásának, állítólagos zsidóságának autobiografikus módon igazolható, referenciálisan védhető oldalát. A kötet tehát elsősorban a Bikás rokonok lelkiismereti projektumaként, az író és költő műveiben hamisnak, vagy legalábbis fikciósnak tekintett részletek korrigálásaként olvastatja magát. Kései korrigálás és egyfajta igazságtétel vezérli a szerzőt, aki már 2011-ben felvette a kapcsolatot Borbéllyal, s akit a szerző körül megélénkülő irodalomtudományos kutatások, valamint a befogadástörténet alakulása vett rá, hogy dolgozza át és kötetben jelentesse meg mindazt, amit a témával kapcsolatban összegyűjtött. Tóth Szilvia részletesen bemutatja, hogy Borbély mely pontokon módosított radikálisan a családtörténeten, s bár a Nincsteleneket az irodalomtudósok egyöntetűen autofikciós műként olvassák, melyben az alkotói fantáziának jelentős szerepe van, maga Borbély a mű megjelenése előtt, majd utána is adott interjúiban rendre cáfol, s megpróbálja olvasóit egy dokumentarista, önéletrajzi irányba, kvázi-memoárolvasat felé elmozdítani.

Bikások - Avagy egy családtörténet körülírása. Borbély Szilárd autofikciós prózája egy távoli rokonnal folytatott levelezés tükrében

Tóth Szilvia

Borító ár
3 980 Ft
Kötött ár
3 582 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tóth Szilvia
ISBN
9786151270004
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2026
Egyéb információk
113, [15] o.
Kiadás pontos dátuma
2026.10.01
Kiadó
& K.
Cikkszám
3001104259
Alcím
Borbély Szilárd autofikciós prózája egy távoli rokonnal folytatott levelezés tükrében

Darabszám