Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
30%
Teljes leírás
Noll-Szatmári Enikő civil aktivista könyvformába öntötte mindama vitakérdéseket és lehetséges álláspontokat, amelyek a 2020 eleje és 2023 októbere között, a Covid-járvány idején a Föld szinte minden táján megjelentek. Úgy véli, hogy a pandémia idején elrendelt lezárások, tiltó intézkedések – maszkviselés, távolságtartás, bezártság, online kapcsolattartás és oktatás – az emberi kapcsolatok szétzilálódásához vezetett. Ezeket tetézte a vírustesztek használatának tömeghisztériája és a nem egészen tisztázott hatású, sebtében előállított vakcinák alkalmazása. Mindezek együttese – a szerző nézete szerint – szándékosan előidézett „megoldás volt”, amely jól beleillett abba a folyamatba, amelynek régebb óta szemtanúja és elszenvedője az emberiség. Ugyanis a láthatatlan világhatalom a 2030-as évekkel bezárólag célul tűzte ki a hagyományos, természetes emberi élet gyökeres átalakítását. Ennek érdekében tervezik az emberek mozgásának elektronikus nyomon követését, a kötelező oltások további sorának bevezetését, a mesterségesen előállított, illetve génkezelt élelmiszerek elterjesztését, a készpénzhasználat kivezetését, a migráció támogatását, a biológiai nemek relativizálását, az alternatív gyógymódok korlátozását, az emberi gondolkodást „helyettesítő” mesterséges intelligencia alkalmazását stb. E célok eléréséhez kapóra jöttek az emberi kapcsolatok föllazulásához vezető járványügyi intézkedések. Kötete 29 fejezetében rávilágít a 2020 és 2023 között világszerte meghozott tiltó rendelkezések következményeire, illetve az ellenük protestáló mozgalmak tevékenységére. Az első fejezetben bemutatkozik, fölrajzolja érdeklődési köreit – önismereti stúdiumok, személyiségfejlesztés, alternatív gyógyászat --, ismerteti a maga önkéntes mozgalmi tevékenységét. Szól a médiának a világban betöltött egyre meghatározóbb szerepéről; körképet ad arról, hogy a különböző országok milyen lezáró, korlátozó intézkedéseket hoztak a Covid-járvány idején, és vizsgálja ezek jogi vonásait. Szól a különböző célú propagandákról, a rémhírekről és cenzúráról, valamint az intézkedések elleni tiltakozásokról. Külön fejezetet szentel a vakcinák okozta bizonytalanságnak, a túlterhelt kórházak működési nehézségeinek, a nemzetközi szervezetek (WHO) tevékenységének, a félelmek tudatos gerjesztésének. A kötet utószavában instrukciókat ad a háttérhatalmak tervezte változtatások elleni föllépésekhez, továbbá életvezetési tanácsokat ad a hagyományos életmódhoz való visszatéréshez. A Bezárva című kötet a vitatott kérdések és álláspontok ismertetése mellett maga is vitaanyag.
Noll-Szatmári Enikő

Bezárva - Minden, ami a fősodratú médiában a covidjárványról kimaradt

Borító ár
5 000 Ft
Aktuális online ár
3 500 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Noll-Szatmári Enikő
ISBN
9786158241205
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
259 o.
Kiadó
Prométeusz
Cikkszám
3001086524
Alcím
minden, ami a fősodratú médiában a covidjárványról kimaradt

Darabszám